Az adott árkategóriában nem hagyhatsz percnél kevesebb szabad helyet.
Változtasd a foglalásod hosszát vagy keress másik időpontot.

Csaba Györgyöt kérdeztük a BasketBEATS egyéni képzési programról (forrás: kezdo5.hu)

Csaba Györgyöt kérdeztük a BasketBEATS egyéni képzési programról (forrás: kezdo5.hu)

Új szemléletű kosárlabda egyéni képzési, illetve sportágspecifikus kondicionális fejlesztési központ indult Budapesten, a vadonatúj CamUgo SportLab-ben, nagyban a fizikai fejlesztést előtérbe helyezve.

Budapesten egy igencsak speciális, eddig példa nélküli kosárlabda komplexum nyílt, mely CAMUGO Sportlab névre hallgat. A helyszín sokféle lehetőséggel, illetve szolgáltatással várja a sportág szerelmeseit. Információink szerint téged kértek fel az egyéni kosárlabda, illetve az ehhez kapcsolódó sportágspecifikus kondicionális képzés vezetőjének.

Honnan jött számodra a lehetőség, miért döntöttél úgy, hogy vidékről a fővárosba költözöl és belevágsz ebbe az igen ambíciózus projektbe, mely a Basket Beats brand égisze alatt indult szeptemberben? 

Köszönöm a kérdést, Igen, megkértek kosaras berkekben mozgó barátok, hogy dolgozzak velük és hatalmas megtiszteltetésként nem mondhattam nemet erre a felkérésre. A konditerem egyébként is közel áll a szívemhez, szinte ebben nőttem fel. A családom életét körü veszi a sport, így részben könnyű dolgom volt, de úgy érzem, enélkül nem lenne igazi az életem. 

Hogyan kerültél kapcsolatba magával az egyéni képzéssel, valamint a kosárlabda specifikus kondival és mik a főbb motivációid ezen a két, szorosan összefüggő vonalon? 

4 évvel ezelőtt Újpesten játszottam, ahol is szerettek volna komolyabb célokat elérni és szintet lépni, ám akkor sajnos nüanszokon múlt, hogy ez nem következett be, de utána kaptam egy lehetőséget a Győr vezetőségétől, amire nem tudtam nemet mondani, így elfogadtam az ajánlatukat. Három Győrben töltött év után úgy éreztem, váltanom kell, hisz utolsó szezonomban sikeres mérkőzéseket tudtam magam mögött és úgy éltem meg, hogy sikerre éhes vagyok még, így került képbe Budapest, ahol újfent az Újpest csapatát erősítem ettől az idénytől kezdve.  

Az Újpest mellett jött a lehetőség, hogy irányítsam a BasketBeatset, amely egy teljesen egyedi képzési rendszer. A nyáron a világban zajló események miatt, ami elérte sajnos hazánkat is, megállt az élet, viszont az egyéni képzéseket nem zavarta. Szolnokon letrehoztak egy egyéni képző központot, ami EBT néven fut, engem oda kértek fel edzőnek, amire nem lehetett nemet mondani. Ezúton is hálás vagyok Lakatos Lászlónak, valamint Gaál Róbertnek, hogy lehetőséget biztosítottak számomra edzőként és edzői fejlődésemet is segítették, hisz rengeteget tanultam, tapasztaltam, amit remélhetőleg tudok majd kamatoztatni. 

Hogyan mutatnád be, kiknek és miről szól ez a komplex képzés? Milyen filozófia, illetve irányvonal mellett folyik a munka a Basket Beatsnél? 

A Basket Beatset személy szerint a fizikális fejlődésre alapoznám, mert úgy gondolom, hazánkban nagyon nagy probléma a fizikai hiányosság. Rengeteg filozófia, megannyi edzéselmélet, számtalan edzésprogram található különböző fórumokon, viszont én a kemény konditermi edzések híve vagyok. Az én filozófiámban a saját testsúlyos, illetve egyéb gumiszalagos TRX-es edzés kiegészítés, viszont elengedhetetlen a komplex edzesektol. Legfőbb motivációm, hogy minden edzést igénylő vendégünknek megfelelő időtöltést biztosítsunk, kellemes fáradtsággal és mosollyal az arcán távozzon a következő látogatásig. 

Közép-, illetve hosszabb távon te magad mivel lennél elégedett, mint eredmény vagy következmény a projektetek kapcsán? 

A Basket Beats a CAMUGO SportLabben található, amely magába foglal két egész- és egy félpályát, hosszú távú célunk, hogy megtöltsük az összes pályát egyéni képzéssel, és az emberek beszéljenek róla, hogy itt profi munka zajlik.


(szerző: kezdo5.hu)